A Suszter, szabó, baka, kém egy hideg film, hideg emberekről, hideg időkről. A szereplői fagypont környékén élő gépek, akiknek a kiolvadás lenne a végük. Tomas Alfredson filmje a hidegháború maga, egy olyan időszak krónikája, amikor még Isztambulban sem süt a nap.

Ennek megfelelően a Suszter, szabó... gyakran lenyűgöző, de távolságtartó film. Megfigyeltekről, lehallgatottakról, bujdoklókról szól, a füstös lyukakról, ahol meghúzzák magukat és a pedáns irodákban ahol elvileg biztonságban érzik magukat. De még a legrejtettebb párnázott szobába is beássa magát egy vakond: George Smiley, egy félresikerült budapesti akció után nyugalmazott ügynök feladata, hogy kifüstölje onnan. Enyhe kifejezés, hogy konspiráció nyomaira bukkan. A besúgók és azok motivációjának hálója annyira szövevényes, hogy szürke ködként vonja be a film képeit is.

Lenyűgöző, mintha egy absztrakt festményt néznénk, de távolságtartó, mintha egy absztrakt festményt néznénk. Az összes színész tökéletes a szerepére - mintha egy "legjobb mai angol férfiszínészek" showreelt látnánk, Alfredson pedig ugyanolyan mértani hűvösséggel rendez kémfilmet, mint svéd vámpírtörténetet. De mivel a története olyan emberekről szól, akik a saját emberségüket próbálják rejtegetni, a vizualitása pedig fakó és lehangoló képek sorozatából áll, a Suszter, szabó... könnyen lehet csodálat tárgya, de imádaté nehezen.