Angyalbőrben (Privates on Parade)

(színes, magyarul beszélő, angol vígjáték, 108 perc, 1982)

Szerintünk
Szerintetek
0/10

Kapcsolódó képek

Szinopszis

Steven Flowers közlegény, a brit hadsereg egyik olyan speciális részlegéhez vonul be, amelyiknek az a feladata, hogy szórakoztassa a harcoló egységeket. Steven azonban különleges megbízást kap, hiszen a titkosszolgálattól érkezik: utána kell járnia annak, hova tűnhetnek el Szingapúrban a brit hadsereg fegyverei. A zöldfülű újonc lassan megismerkedik társaival: Charles-szal, Kevinnel, Eric-kel, Dennis-szel, a szépséges Sylvia Morgannel és Lennel, aki nem tudja magát túltenni azon a sokkon, hogy a hűvös Izlandról egyik percről a másikra Szingapúrba rendelték. Az egység bogaras vezetője, Giles Flack őrnagy, akinek jelszava: isten, birodalom, haza. A csoport látszólagos egysége mögött azonban ott húzódik az ellen- és rokonszenvek furcsa hálója. Steven, miközben eredeti feladatát is végre próbálja hajtani és a gyanúsítottakat kutatja, bekapcsolódik az egység úgynevezett szórakoztató tevékenységébe és Sylviával is igencsak bizalmas viszonyba kerül. Steven már az első éjszaka után a házasságot tervezgeti, miközben a lány nem vallja be neki, hogy már terhes egy másik férfitől. A magánéleti bonyodalmakat egy váratlan gerillatámadás csak még jobban összekuszálja...

Stáb

Kapcsolódó linkek

Filmméter
0%

A statisztika 0 szavazat alapján készült.

A film adatlapját 109 alkalommal tekintették meg.

Metascore: 0/100

HASONLÓ filmek
  • Hát nem édes?

    (színes, magyarul beszélő, angol-amerikai vígjáték, 95 perc, 2000)

  • Agatha Christie: Nemezis

    (színes, magyarul beszélő, angol krimi, 105 perc, 1987)

  • Valkűr

    (színes, magyarul beszélő, amerikai-német filmdráma, 121 perc, 2008)

  • Telihold

    (színes, magyarul beszélő, amerikai akciófilm, 93 perc, 1993)

  • Oliver története

    (színes, magyarul beszélő, amerikai romantikus film, 91 perc, 1978)

  • A hal neve: Wanda

    (színes, magyarul beszélő, amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 1988)

bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Tovább a falamra
Teljes toplista