Amikor Bret Easton Ellis pár hónappal ezelőtt kitwittelte, hogy a Warriornak több Oscart is kellene kapnia idén, akkor nem a szokásos szarkasztikus humorát villogtatta, hanem kivételesen igazaz mondott. Gavin O'Connor filmje a legjobb sportfilm és férfifilm a Pankrátor óta, de ahogy Arronosfky drámája az európai művészfilmes sémákat követte, úgy a Warrior teljesen amerikai, klasszikus történeti ívvel, csak egy olyan csavarral, hogy két főszereplője van (Tom Hardy, Joel Edgerton). Akiket két teljesen más indok hajt, hogy részt vegyenek egy ketrecharc-bajnokságon, miközben egyikőjük sem ápol túl jó viszonyt édesapjukkal (Nick Nolte), aki aztán egyik fiát elkezdi tréningezteni a meccsekre. A két különböző szál pedig a film csúcspontján összeér, ráadásul pontosan úgy, ahogy gondolnánk, de mégis, az odavezető 2 órás út megéri.

Nehéz megmagyarázni, hogy mitől annyira jó film a Warrior, mert már ilyet százszor láttunk hokicsapattal, kosarasokkal, jamaikai bobosokkal, vagy ha nem láttunk, akkor is el tudjuk képzelni, hogyan zajlik majd. De annak ellenére, hogy ismerősek az elemei, baromi erős a megvalósítása, nagyon jó a környezetrajza, pompás a realizmusa, lenyűgöző a szereplőválogatása és színészvezetése, és valahogy egyszer sem vesz rossz kanyart, pedig többször megtehetné, mint ahányszor pofánrúgnak valakit benne. (9)

Tirannoszaurusz

Egyszer ezt a filmet úgy írtam le, hogy olyan érzés, mintha 90 percen keresztül próbálnának agyonverni. És nem vicceltem, Paddy Considine elég ismert színész úgy döntött, hogy megmutatja Nagy-Britannia lehető leghangolóbb arcát, kevéssé szerethető, sőt, egyenesen megvetendő szereplőkkel, egy szörnyű hangulatú környezetben egy kilátástalan történettel. Az iszákos és mérhetetlenül erőszakos Joseph és a körülötte felbukkanó, szintén megváltást kereső figurák története egyáltalán nem randimozi, de ha vevők vagytok egy olyan filmre, ami úthengerként szétlapítja az érzelmeinket és erős centrifugára teszi a lelkünket, akkor a Tirannoszauruszt melegen ajánlom. (7)

A leleményes Hugo

Brian Selznick könyvének adaptációja egy újabb bizarra kanyar Martin Scorsese karrierjében:egy gyerekfilm, gyerekszereplőkkel, gyerekeknek való történettel. Persze, bőven van benne anyag felnőtteknek is, akiknek bejött az Artist moziőrülete, az lubickolni fog Scorsese szerelmeslevelében, amit a filmművészet születésének írt. A Hugo iróniája, hogy a régimódról szóló történetet a lehető legújabb és legprofibb módszerekkel mondja el, a film tobzódik a CGI-ben és persze 3D-ben forgatták. És amikor a technika kerül előtérbe, akkor az egész film szíve is, amikor marad úgy a díszletek erejénél, mint hőse és egyik (kicsit spoiler) főszereplője, George Méliés, akkor viszont kitárulkozik. (5)

Szellemlovas 2. - A bosszú ereje

Amikor a vetítés után egyik ismerősömnek elmondtam, hogy csalódtam a Szellemlovas 2-ben, ő csak annyit kérdezett vissza: "Miért, voltak elvárásaid a Szellemlovas 2-vel szemben?" Mi az hogy voltak! Először is Nicolas Cage-et lehet utálni, de amikor nem hullaunalmas filmekben játszik zavarodott főhőst, hanem bedobják az őrület sűrűjébe (lásd Mocskos zsaru - New Orleans utcáin), akkor tud igazán csak szórakoztató jelenséggé válni. És ki más tudta volna ezt az őrületet szállítani, mint a fenomenális Crank 1-2 és a kevésbé fenomenális, de legalább érdekes mondanivalójú rendezői, Mark Neveldine és Brian Taylor? A pasasok nem teljesen komplettek, az akciófilmjeik nemcsak a filmkészítés, hanem a jóízlés határait is feszegetik, miközben egyáltalán nem veszik le a figyelmüket elsődleges céljukról: a tökös szórakoztatásról. Sajnos a Szellemlovas 2 fárasztó, sablonos és rossz ritmusú forgatókönyve még az ő képességeiket is meghaladta. Mert ha az egyébként Romániában forgatott és játszódó történet kellően érdekfesztítően is indul, sokkal kevésbé érdekfesztítően folytatódik, aztán valahol a felénél elfogy a lendület. De úgy, hogy a film egy helyben megáll, kiszáll belőle minden spiritusz, lehull a lepel a nevetséges szereplőiről. És senki nem szeret egy helyben járó akciófilmet nézni. (3)

Az erő krónikája

Talált kamerás szuperhősös film. Elcsépelten hangzik? Állítólag nem az, hanem egy nagyon jól összerakott sci-fi, ami képes új színt vinni a talált felvételes és a szuperhősös filmekbe egyaránt. Ráadásul a forgatókönyv írásába nem más segített be, mint Max Landis, az Amerikai vérfarkas Londonban és a Thriller-videoklip rendezőjének, John Landisnak a fia. (nem láttam)

A bűn hálójában

Steven Soderbergh rendezett más szajréfilmeket (ráadásul hármat!), vírusthrillert, sci-fit, hát miért ne rendezzen egy akciófilmet? A már egy ideje visszavonulással fenyegető Soderbergh a kritikusok szerint a hozzá méltó szakértéssel csinálta meg, amiben új női seggberúgót mutat be a világ filmgyártásánák, az ex-MMA-harcos Gina Caranót. Az ismeretlen főhősnő mellé azonban annyi ismerős arcot sikerült toboroznia, mintha a Traffic második részének ugrott volna neki, feltűnik a filmben Michael Douglas, Antonio Banderas, Ewan McGregor és mindenki friss kedvence Michael Fassbender is. (nem láttam)

Szex felsőfokon

Én nem tudok annál tipikusabb francia filmet kitalálni, aminek a főhőse egy középkorú asszony, aki felfedezi a szexualitását, aminek az egyik fő promófotója a meztelenül cigarettázó Juliette Binoche, és aminek raádásul a magyar címe Szex felsőfokon. Talán ha lenne egy bagett a hóna alatt az egész film alatt, akkor. A csavar persze az, hogy a filmet nem francia, hanem lengyel rendező készítette. (nem láttam)

A vér és méz földjén