• Moziba be: Magyarország tavaly

    2012-04-18 16:47:51

    A forgalmazók Csatahajót indítottak a Titanic ellen. Emiatt a borzalmas szóvicc miatt azzal büntetem magam, hogy egy magyar művészi szkeccsfilmet ajánlok. Heti premierek.

     

    MAGYARORSZÁG 2011 - A FILMKOLÓNIA AJÁNLJA

     

     

    "Az egész azonban így nem más, mint egy mozgóképes kiáltvány, amihez a filmeseknek, akár a színházi vagy múzeumi szakembereknek, vagy a hajléktalanoknak joguk, és amire szükségük is van. Azonban ha forgatnak, akkor nem kiáltványt kellene készíteniük, hanem filmet. Ugyanis ennek a kiállásnak így nincs értelme. Az egyetlen igazi kiállást Tarr Béla mutatta itt be, aki producerként sem ehhez a filmhez, sem a filmszemle megrendezéséhez nem kérte az általa illegitimnek tartott hivatalos szerv támogatását. Azt hiszem, a filmesek igazi kiállása az lett volna, ha egyetlen pályázat sem érkezett volna a Nemzeti Filmalaphoz – azonban, mint tudjuk, több mint száz projektet nyújtottak be. És hát minden egyes kérvény, minden egyes elfogadott gyártási vagy előkészítési forint az új rendszert legitimálja." - írta Gyenge Zsolt a Magyarország 2011-ről a szemlés bemutató után. A filmet nem láttam. De a Magyarország 2011 megköveteli, hogy reagáljunk rá. Azzal, hogy megnézzük, azzal, hogy véleményt mondunk róla, hogy egyetértünk-e vele vagy sem, vagy azzal, hogy semmibe se vesszük. Szándéka szerint a Magyarország 2011 fontos dolog, a végeredmény pedig végre nyilvános mindenkinek, nem csak a szemle szinte zártkörű közönségének.


    CSATAHAJÓ

     


    Gyűlölöm ezt a kifejezést használni, és általában lenézem azokat, akik az amerikai filmeket így söprik le magukról, de a Csatahajó egy propaganda. Összesen ezekről a dolgokról akar meggyőzni minket:


    1. Az amerikai haditengerészet nagy királyság

    2. Amerikai tengerésznek lenni annyi, mint gatyába rázni az életed

    3. Amerika foglalkozik a háborús veteránokkal

    4. Amerika foglalkozik a háborúban lesérült, megkeseredett veteránokkal


    A többi zaj. (3)


    TORRENTE 4

     


    Nem tudom hány férfi van Magyarországon, aki még egy részt sem látott egy Torrente-részből sem, de azt tudom, hogy én egy vagyok közülük. Nem elitizmus, nem szándékosan kerültem, egyszerűen csak sosem jött szembe velem. Ezért ítéletet sem tudok mondani egyről sem, azt tudom, hogy rengetegen tudnának parancsra egész beszélgetéseket idézni belőle, szóval ők biztos örülni fognak a 4. résznek is. Én csak megvonom a vállam. (nem láttam - Te láttad? Írj róla kritikát!)

     


    MOCSOKVÁROS UTCÁIN

     


    Paul Weitznek köszönhetjük az első Amerikai pitét. Már ezért tisztelni kell ezt az embert. Meg azért is, mert a stúdiórendszerben lavírozva, néhány bérmunka között képes személyes filmeket készíteni, amiket ha jól megfigyelünk, szinte ugyanarról a témáról szólnak: apafigurák és fiaik zűrzavaros viszonyáról. A mainstream filmjei közül ezzel foglalkozott az Amerikai pite is egy kicsit, najó, meg az Utódomra ütök is egy picit, a fősodron kívül pedig ott az Egy fiúról és itt a Mocsokváros utcáin, amiben Paul Dano próbál mindent rendbehozni zűrös apjával, akit Robert De Niro alakít. A film egy regényből készült, aminek a remek Another Bullshit Night In Suck City (Mégegy lószar este Szopásvárosban) címét, sajnos meg kellett fékezni a nagyvásznon. Kár, az igazán tökös gesztus lett volna. (nem láttam - Te láttad? Írj róla kritikát!)


    SZERENCSECSILLAG

     

     

    Ha az ember tudja, hogy egy film Nicholas Sparks regényéből készült (Séta a múltba, Kedves John), akkor azt is tudja, hogy mire számítson. Courts-Mahler, csak ennyit mondok, aki érti, az érti. Bár vicces látni, hogy Zac Efron, a Disney-csatorna nagy sztárja eljutott abba a korba, ahol már hősszerelmes, leszerelt katonás szerepeket adnak neki. (nem láttam - Te láttad? Írj róla kritikát!)


    SEVERN, GYERMEKEINK HANGJA

     


    "Severn Suzuki az 1992-ben, Rio de Janeiróban összehívott Világcsúcson szólalt fel, mindössze 12 évesen. Saját és egésze generációjának jövőjéért könyörgött. Olyan jövőt szeretett volna, amelyben nem kell félniük levegőt venni, ahol nem kell félniük kimenni napozni, ahol nem kell félniük attól amit megesznek, egyszerűen jövőt szeretett volna kérni a gyermekeknek. Severn most várja elsőszülött gyermekét és most újra beszél, már nem a világ vezetőihez, hanem a szülőkhöz. Csak a címzettek változtak, a kérés nem - jövőt szeretne saját és minden más szülő gyermekének." - így a sajtóanyag, én sem tudnám szebben elmondani. Csk az Urániában játsszák.


    Címkék: premier, csatahajó, szerencsecsillag, severn, magyarország 2011, mocsokváros utcáin, torrente 4, moziba be
    Szerintetek
    0/10
Kommentek
bezaras mi hogyan mit facebook reg mi hogyan mit facebook reg
Tovább a falamra